Egyszer  régen,  amikor a  hülyét  még  pontos
           jével írták, volt egy város, Bivalyröcsöge.
             Ott  élt  egy  kislány, aki olyan sokáig  járt
           sötétkék  sapkában, míg a sapka rá nem  gyógyult
           a  fejére. Így a kislányt elnevezték Peroskának.
           Egyszer azt mondja neki az anyja:
           -  Eridj  te lyány el a te anyáidhoz a  nagyhoz,
           osztán  vigyél  neki borot  meg  egy  kis  répás
           kalácsot,  de  nehogy  megint  a  rendőr  hozzon
           haza!
           Na,  erre Peroska betette a kosárba a borot  meg
           a  répás kalácsot, aztán zsebre vágott egy marék
           postinort, hátha lesz valami és elindult a  nagy
           útra.  Úgy  gondolta, hogy átvág az erdőn,  mint
           részeg  kamionos a birkanyájon, de  ahogy  beért
           az erdőbe, ráköszönt a depresszió:
           -  Jó napot kívánok! Hová lesz a séta, te nagyon
           mulya?
           -  Pro  primo  először is ne  ijesztegess,  mert
           szívinflációt  kapok. Pro primo másodszor  pedig
           nem  vagyok  mulya,  hanem  Peroska  -  szólt  a
           hősnő.
           - Te Peroska nincs is kosarad!
           -   Ó,   én   nagyon  mulya,  hát   nem   otthon
           felejtettem!  -  csapott  a  homlokára,  és  már
           rohant  is  érte  haza, hogy csak  porzott  lába
           alatt a dübörgés.
           5  perc  alatt hazaért, pedig verte a víz,  mint
           tavasszal  a  hóembert.  Az  anyja  persze   úgy
           elverte,   mint   szikvizes   a   paripáját   és
           rákiáltott  kígyót is meg békát is. Sietett  hát
           vissza  az erdőbe. Mázlija volt, mert épp  akkor
           ért   a  megbeszélt  helyre,  amikor  a  sűrűből
           előbucskázott a bozontos lompú.
           -  Sárkányfüvet tessék! Friss meleg a  sárkányfű
           -  kiabálta  fennhangon.  Erre  Peroskát  megint
           leverte a víz, mert azt hitte, hogy eltévedt,  s
           egy   másik   mesében  van,  amikor   az   ordas
           megszólította:
           - Peroska bajtársnő jelentkezem!
           Jelentem,   az  eltelt  szolgálati  időm   alatt
           esemény  nem  történt. Figyelési  terepszakaszom
           az  erdei  kisúttól  a nagymama  házáig  terjed.
           Ellenséges vakondtúrást nem észleltem.
           -  Szerbusz  farkancs!  -  Mondta  a  kislány  a
           diszkózás szabályainak betartása mellett.
           -  Hová  mécc Peroska, csak nem a nagymamához  -
           érdeklődött az ordas.
           -   Gratulálok,  elsőre  kitaláltad!   Jöhet   a
           kétforintos kérdés.
           - Aztán mi a nyüvet viszel a kosaradban?
           - Viszek neki borot meg répás kalácsot.
           -  Aztán nem félsz, hogy bedarál a hegyi rém?  -
           tapogatózott  a  rossz-szándékú,  de  Peroska  a
           kezére csapott.
           -  Nem, mert nálam van a nuncsákóm. - mondta,  s
           lefejelte   amazt,   mint  tekknőtlen   béka   a
           földiepret.
           Mire  a  farkancs  magához térült,  Peroska  már
           majdnem  célhoz ért. Ezért az ordas rettenetesbe
           kapcsolta   magát  és  egy  pillanat   alatt   a
           nagymama házához ért. Bekopogott.
           - Ki az - hallotta bentrül.
           -  A  NYEST APÓ, a NYEST ANYÓ és a kis NYEST.  -
           Felelte,  s  abban  a pillanatban  már  benn  is
           termett.
           Odaugrott  az  ágyhoz  és  bekapta  a  nagymamát
           lázmérőstül,   tundrabugyistul,   sőt   még    a
           köszméteszedő   cipőjét  is  lenyelte.   Gyorsan
           felhajtotta  rá a lábvizet, s bebújt  az  ágyba,
           mert  már Peroska igen közel járt. Meg is  jött,
           pár percen belül.
           -  Szia  nagyi!  Hoztam egy kis  piát  -  mondta
           vidáman, s hirtelen ledöbbenődött: döbb-döbb!
           -  Nagyi,  milyen betegséged van  neked.  Akkora
           lett  az  orrod, hogy szerintem ki kell menni  a
           tisztásra, ha meg akarsz fordulni.
           -   Sajnos  az  áremelkedés  miatt  már   annyit
           lógattam az orrom, hogy megnyúlt.
           -  A  szemed  meg  akkora, mint egy  szabadnapos
           teniszlabda.
           - Azért kislányom, hogy jobban lássalak.
           -  A  füled meg akkora lett, hogy a denevér éhen
           halna, mire kitalálna.
           - Igen Peroska, hogy jobban halljalak.
           -   A  szád  meg  akkora,  mint  egy  kitaposott
           kozáksapka.
           -  Hogy jobban bekaphassalak - mondta, s  be  is
           kapta, mert már unta a dumáját.
           Utána  magára húzta a paplant, s nagy horkolások
           közepette  elszunnyadt. Olyan hangosan  horkolt,
           hogy  a közelben bóklászó részeg erdőkerülő  azt
           hitte,  a  nagymama  most fűrészeli  le  az  ágy
           lábát,  hogy  mélyebben  tudjon  aludni.  Be  is
           kukkantott  hozzá, hogy segítsen  neki.  Meg  is
           döbbentődött  ám  iszonyúan,  amikor  az  ágyban
           nagymama   helyett  Romulus  és   Rémus   anyját
           pillantotta meg.
           -  Na  te  gonosz farkancs, nem  vagy  te  olyan
           erős,  mint  büdös. - mondta,  és  orrba  vágta,
           mint  vakondokot a rotációs kapa. Utána felvágta
           a  gyomrát és kisegítette belőle a nagymamát  és
           Peroskát.   Aztán  telerakták  a  gyomrát   R-GO
           lemezekkel, s összevarrták. Ebbe az  ordas  bele
           is döglött.
             Azt  mesélik, hogy valamivel később egy  másik
           ordas újra csak próbálkozott Peroskánál, de  már
           gyors-    és    géplakatosként    dolgozott    a
           bivalyröcsögei textilfonónál.